Vérrel való álmodás

Ettől az álomképtől, azaz a vérrel való álmodással az emberek sokszor nagyon meg szoktak ilyedni, pedig ami azt illeti egyáltalán nem kell. Bár mondjuk nem a legszebb és leg stabilabb álom, amikor az ember vérrel álmodik, mindettől függetlenül nem is olyan vészes maga az álomkép, mint azt nagyon sokan gondolják ugyan. Az teljesen mindegy, hogy emberi vagy állati vérrel álmodik az ember, ugyanis amennyiben a vér aga megjelenik az álomban, egyrészt egy pozitív esemény közeledtét jelenti, ugyanis a bor isten vérének a jelképe, így olyan eseményre számítsunk, amelyben mindenképpen ivás várható. Mindezek mellett azt is jó tudni, hogy a vér a mágia szimbóluma is, így érdemes az embernek magára jobban odafigyelni, esetleg tisztítania magát.