Vendéglő

Az embernek vannak olyan élethelyzetei, amikor akarva vagy akaratlanul is, de nagyon biztos bizonyos dolgokban, bizonyos élethelyzetekben. Pedig ez nem minden esetben jó, hiszen az ember életét maga irányítja, viszont hiszem és tudom, Spiritisztaként pedig tanítom is, hogy vannak is alkalmak, helyzetek amiket nem vagyunk képesek irányítani. Ezért is nem árt az óvatosság, így a világító torony ellentéte a vendéglő, amikor érdemes egy kicsit “beleülni” a dolgok középpontjába, és más szemszögből is megközelíteni a dolgokat.

Családcentrikusságra vall ugyan, de ettől még arról sem szabad megfeledkezni, hogy néha nekünk is meg kell pihenni, mert az élet nem csak az állandó pörgésről szól, ezt el kell hinni és el kell fogadni.