Nagyon gyakori kérdés, és elég érdekes a válasz erre, de tulajdonképpen az emberi agy kifejezetten úgy működik, hogy amikor alszunk, akkor ki tud kapcsolni, tud pihenni. Nos alapvetően amikor az ember sokat van aktív órákat ébren és azokban az aktív órákban rengeteget gondolkozik, tehát működik az agya, akkor a szokásosnál jobban elfárad, így a kellő elfogadástól magasabb fáradtság szinten az agynak sokkal több pihenésre van szüksége. Ebben az időszakban is, amikor alszunk, ugyanúgy álmodunk, hiszen mindig álmodunk. Viszont azért is nem emlékszünk rá, hiszen az agy nem képes feldolgozni az információt pontosan amiatt, mert sok volt az aktív óránk száma. Ha nem alszunk eleget, akkor ugye az agyunk nem piheni ki magát, ezáltal nem képes megjegyezni azt, hogy mit álmodtunk. Bár előfordulhat az, hogy az ébredés pillanatában még emlékszünk a számunkra, viszont ahogy elkezdünk magunkhoz térni úgymond, akkor már kifejezetten feledésbe merül.