Egyszerű az álomfejtés?

Nos nagyon sokan azt gondolják, hogy mivel egy egyszerű szimbólum rendszeren alapszik az álomfejtés ennek tekintetében maga az álomfejtés nagyon egyszerű dolog. Pedig kifejezetten ez nem igaz, és egyáltalán nem így van. Alapvetően azt kell tudni, hogy az álomfejtés lehetséges, hogy egy szimbólum rendszeren alapszik, viszont sokkal sokkal fontosabb, hogy a leges legapróbb részletekre is kiterjed ez a szimbólumrendszer, tehát akár egy virág. A színére, vagy arra, hogy maga az út sáros volt, száraz volt, földes aszfaltos vagy akár egy ablakra, hogy az ablak sötét volt, hogy kinéztünk, benéztünk, volt a függöny, milyen függöny volt, szakadt volt a törött volt tehát nagyon nagyon sok mindenre kiterjed, de rettenetesen. Részletes az álomfejtés pontosan amiatt is, mert az univerzum nem konkrétan olyan üzeneteket küld nekünk, amit kifejezetten velünk tudatni akar, hanem egy kicsi gondolkozást is ad, hiszen ezek a dolgok csak úgy működnek, hogy ha mi nyitottak vagyunk valamire, akkor nyitottak vagyunk arra is, hogy az üzenetet megkapjuk és befogadjuk.