Halottal álmodni

Nos így mindenszentek előtt pár nappal senkit nem szeretnék elijeszteni, viszont azt nagyon fontos tudni, hogy alapvetően ebben az időszakban sokkal nagyobb a lelkek mozgása, erejük és hatáskörük, mint ami alapjáraton megengedett számukra, így a szellemvilág megmozdulásai sokkal sokkal erőteljesebbek és erősebbek. Az átlagosnál. Így ugye nagyon sokan. Alapvetően is félnek a szellemektől, viszont így sokkal jobban félhetnek, és ami még nagyon fontos lehet, hogy nem csak személyesen érezhetjük a jelenlétüket, hanem akár álmunkban is álmodhatunk velük, hiszen mostanság ebben az időszakban minden erről a témáról forog akár a boltokba megyünk. Akárcsak beszélgetünk, akár egy bölcsödéről beszélünk mindenhol a tökfaragás és a mindenszentekre a halloweenra való felkészülésről szól a téma kifejezetten ez mögött a csodálatos ünnep mögött. Igazából a lelkekkel kapcsolatos ünnep áll.

Éber álomról II.

Nagyon sokan gondolkoznak azon, hogy miért is lehetséges az, hogy az ember alvás közben éber állapotba kerül, és tulajdonképpen bár a kezét testét nem tudja megmozdítani, beszélni nem tud szó nem tudja elhagyni a száját, sőt, ami a legdurvább, és emiatt nagyon sokan meg is ijednek, hogy még a szemüket sem bírják kinyitni. ettől függetlenül teljes egészében éber állapotban vannak. Nos ez nagyon nagy valószínűséggel azért is van, mert a szervezet nem tud olyan gyorsan kapcsolni, nem tud olyan hirtelen regenerálódni arra, hogy képesek legyenek önmaguktól kinyitni, megmozdulni. Tehát egyrészt a fáradtság is és az agyi receptorok nem olyan gyors kapcsolódás miatt is. Jelentkezik ez a dolog.

Alvás bénulásról

Alapesetben nagyon sokan nem ismerik ezt a jelenséget, pedig sajnos számottevően jelen van az emberek életében. Ami azt illeti, nagyon sokan nem is gondolnák, de gyermekkorban is előfordulhat az az alvás bénulás. Egy olyan jelenség, amikor az ember teljesen ép tudatánál van, viszont az agyi receptorok nem képesek még működésre, ezáltal olyan jelenséget tapasztalunk, hogy nem tudunk mozogni. Nem tudjuk kinyitni a szemünket, nem tudunk beszélni, viszont teljesen éber tudatállapotban vagyunk. Ezzel kapcsolatban nagyon sokan megijednek és nagyon sok embertől hallottam már azt, hogy ilyenkor biztos spirituális energiák hatása alá kerül, és olyan spirituális, ami negatív energia. Ilyen esetben ugye akár átkot akár rontás szórnak rá, de ez nem így van. Ez egy teljesen normális folyamat.

Bársony

Nos nem minden nap álmodik az ember bársonnyal ami azt illeti, de ha mégis azzal álmodik, akkor bizony nagyon nagyon érdekes jelentései lehetnek és sokszor az ember elgondolkozik, hogy miért is álmodott ezzel, vagy hogy egyáltalán egy darab bársonyosnak van e jelentése valami. Üzenet az univerzum által számunkra. Nos ami azt illeti, igen, van is jelentése, és nem is akármilyen. Egy társadalmi réteget betörtünk, és azon a társadalmi rétegen vagyunk abból a társadalmi rétegből nagyon nehéz feljebb jutni a mai gazdasági helyzet tekintetében viszont mi megelégszünk azzal a társadalom réteggel, amiben mi vagyunk jelen pillanatban, és nem próbálunk meg felfele. Eladni pedig szeretnénk és vágyunk is rá lelkű életünkbe. Ez teljes mértékben benne van és energetikában is viszont nem tudunk érte mit tenni, mert nem látjuk a kiutat afelé, hogy mit tegyünk. Kifejezetten erre mutat a bársony álombeli jelentése és arra is, hogy ideje lenne felébredni. És fizikálisan tenni azért.

Latyakos, sáros út

Alapvetően az ember nagyon sok mindennel álmodhat. Ami azt illeti, kifejezetten sokszor észre sem vesszük azt, hogy mennyire érdekes dolgokat álmodunk, és hogy ennek olyan jelentései vannak. Van olyan is, hogy nem kifejezetten a jelentése ami fontos, hanem az, hogy mit szeretne vele üzenni az univerzum számunkra, hiszen nem minden esetben azonos a jelentés azzal, amit az univerzum üzenni szeretne, így a következő, amiről fogunk beszélni, az nem lesz más, mint a latyakos sáros út. Nos alapvetően ha valaki sárral vagy latyakos álmodik, az igazából sajnos nem nagyon jelent jót kifejezetten a betegségre utal fontos lenne odafigyelni, mint önmagunkra. Fontos lenne odafigyelni a családtagjaikra annak érdekében, hogy az egészségügyi állapotunkat. A lehető legmegfelelőbb állapotban tudhassuk.

Gyémánt

Értékes kövek egyike, talán mondhatni, hogy az egyik legértékesebb nagyon sokan azt gondolják, hogy aki gyémánttal álmodik biztosan nagyon gazdag lesz, vagy gazdagsággal kapcsoolatos dolgot jelent. Sokkal inkább kötődik a gazdasághoz, a gazdasági helyzethez az anyagiassághoz és mindemellett a leginkább pompához köthető maga a gyémánt álombéli képe, ugyanis ami azt jelenti tudni illik, hogy nagyon is szükséges és nagyon is fontos egy idő után elengedni az anyagiasságot, mert el kell fogadni, hogy nem a pénz az, ami miatt kifejezetten élünk, így nem fogunk tudni okulni és tanulni, sem lelkileg fejlődni, ezek miatt fontos, hogy a spiritualitás felé is nyisson az ember.

Inga

Nem sorolnám a gyakori álmok közé, végképpen nem azért, mert az inga egy spirituális eszköz, és aki ingával álmodik, az valószínüleg nagyon is spirituális egyéniség, vagy csak nagyon foglalkoztatja ez a téma. Ami azt illeti, ha még nem foglalkoztál soha az inga jóslással, akkor érdemes lehet elkezdeni, hiszen nyitott vagy az ilyenekre, és ami azt illeti ezt az univerzum is megmutatta neked. Légy hálás, hiszen ezzel nagyon sok embernek segíthetsz, szóval légy nagyon befogadó, és kifejezetten nyitott a spiritualitásra. Ám figyelj oda az életedre is, hiszen azt is jelenti az álom, hogy túl szétszort vagy, és nem igazán figyelsz oda magadra olyan téren, mint amennyire kellene. Ne feledd, hogy Te vagy az első.

Oszlop

Sajnos egyáltalán nem vagyok jártas az építészetben, de hogyan is lehetnék, nincs olyan, hogy egy ember mindenhez is értsen, vizont van mindenről véleményem. Ahogyan a spiritualitásban is minden hasonul a szimbólikus rendszerhez, így merem remélni  hogy jól látom azt, hogy ha egy oszlop erős, akkor az tartja a fölötte lévő építményt, ha rozoga, vagy ingatag, akkor az nem biztonságos. Ilyen ez a család szerepében vagy tekintetében is, ha egy oszlop erős, akkor az azt fogja jelenteni, hogy az a család szépen építkezhet a család tagjaira, azz nem fog összeomlani de ha már egy gyengébb oszlop is van a családban, akkor bármi meginoghat, és nem lehetetlen az sem, hogy az a sok erőfeszítés össze is omolhat.

Hajó

Nos a hajó egy csodálatos dolog, nagyon sok embert tud utaztatni vízen keresztül, és azt gondolom, hogy maga a látványa mindennél sokkal szebb, hiszen olyan jó érzés látni azt. Valahogy nem is véletlen, hiszen aki hajóval álmodik, az igazából nem is mással álmodik, mint a saját életútjával. Leírni a jelentését nem lehet, erről beszélni kel, viszont meg kell figyelni, mi az, ami történt a hajón. Ki volt a kapitány? Ha Ön, akkor nem egy befolyásolható személy, ha egy idegen vagy ismerős, akkor ideje kezébe venni a gyeplőt az élete felett. Sikerült álmában kijutni a partra? Mit szállított? Ezek mind olyan kérdések, amiket át kell beszélni a jelentéshez.

Szemét

Valljuk be nem a legszebb látvány, de sajnos megesik, hogy az ember olyan körülményeket álmodik, ahol sok a felesleges kacat, vagyis a szemét. Általában nem gyakori, de ez nagyon ember függő ugyan, hiszen mindig más és más személy mással álmodik, de azt gondolom, hogy ez valamelyest természetes dolog is. Nos most igazán el kell gondolkodnia, hiszen meg kell találnia azt a dolgot a szemét kupac között, ami nem is szemét. Vagyis van valami, amit el szeretne dobni, még ha nem is fizikálisan, el szeretne engedni akár egy személy egy érzés, érzelem, vagy egy lehetőség, de az álom arra mutat rá, hogy ezt meg kell fontolnia egy kicsikét jobban.