Egy kihalt, néma város megjelenése az álomban a belső tér felfedezésének szimbóluma. Az utcák csendje és az elhagyatott házak azt jelképezik, hogy az álmodó elérkezett életének egy olyan szakaszához, ahol a külső zajok elhalkultak, és a lélek saját belső világába vonul vissza. Az üresség nem veszteséget jelent, hanem teret teremt az újnak, a tisztának, az ismeretlen lehetőségeknek. A város maga a tudatalatti labirintusa, ahol minden elhagyott tér egy-egy régi hitrendszert vagy elengedett érzelmet szimbolizál. Ez az álom arra hív, hogy ne féljünk a belső csendtől, mert a valódi válaszok ott születnek meg, a világ zaján túl. A néptelen városban való bolyongás lehetőséget ad a régi minták elengedésére, a belső újjászületés előkészítésére. A csend maga a kezdet, az isteni üresség, amelyből a valódi önvaló megszülethet.
