Tej

Ha már sikerült az utóbbi időben egy pár alkoholos italról beszámolni, és azook álombéli jelentéséről a blogomból olvashattál pár dolgot, most azt gondoltam, hogy az ugyan nem alkoholtartalmú, de fontos italokról is be kell számolni. Ilyen a víz, és a tej is. Egyébbként a vízről már írtam bejegyzést, keresd a régebbiek között.

A tej maga, és a tejjel való álom nem teljesen negatív álom, mielőtt a pontos jelentéséről beszélnék, azért el kell mondjam, hogy inkább támogató jellegű álom, hiszen rávilágítt egy olyan problémára, amit le kell kűzdened ahhoz, hogy a céljaidat el tudd érni. Ebben ugyanis ami megakadályoztat, az a függőség, és a túlzott ragaszkodás.