Közösség

Az ember gyakran álmodhat személyekkel. Vannak olyan alkalmak is, amikor nem feltétlenül ismeretlen emberekkel álmodunk, sőt az előfordulhat hogy az ember nem csak egy emberrel álmodik. Olykor az is megeshet, hogy az álmunkban idegen ember jelenik meg, olyan személy, akit nem ismerünk, vagy nem láttunk még, de olyan is lehet, hogy egy közösségbe csöppenünk. Mindegy, hogy ebben a közösségben mi milyen szerepet töltünk be, vagy hogy az a közösség ismerősökből vagy ismeretlenekből áll, az a közösség abban a pillanatban a mi részünk, és mi annak vagyunk a része. Egységben minden könnyebben megy, és erre is mutat az álom, ne engedd magad egyedül szenvedni, hallgasd meg mások tanácsát.