Jóslás jelentése álomban

Azt meg kell, hogy mondjam, és be is kell valljam, hogy nagyon szeretek az embereknek segíteni. És ez most is így van, hiszen amikor sikerült erre a blogra szert tennem, akkor megfogadtam, hogy olyan bejegyzéseket fogok benne írni, amelyek a tudásom megoszthatom veletek, és át is adhatom nektek. Nagyon sokan keresnek fel azóta azzal, hogy nagyon szépen vezetnek álomnaplót, és többeken kerestek már fel úgy, hogy igen, tudom, hogy ez az álom ezt és ezt jelent, de mégis konkrétan ebben és ebben a környezeteben mit is jelent.

Aminek én nagyon örülök, nagy örömmel tölti el a szívemet hogy ennyire sokat segíthettem már, és ilyen sok ismeretet oszthattam meg a tudásomból. Most is, és minden nap azon vagyok, hogy mimnél több tudást oszthassak meg veletek, és ezáltal minél több információt megoszthatok veletek, így nektek is könnyedebb lehetőségetek lesz a spiritualitás nehéz de nem lehetetlen útjára lépni.

Ma volt egy érdekes hívásom, amiben arról kérdeztek, hogy mit is jelent, ha valaki azt álmodja, hogy jósol, jósoltat, jóslást lát. Nos ez azt jelenti, hogy az adott személy az utóbbi időben nagyon sok időt és energiát feccelt a spiritualitásban, így az univerzum egy úgynevezett jelző álmot ad a személynek arról, hogy mennyire spiritiszta, esetleg ebben az esetben érdemes lenne megtalálni, hogy a spiritualitáson bellül mi is az, amihez neked képességed van.