ezüstszál

Asztrálutazásról akkor beszélünk, ha fizikai testünket hátrahagyva, asztráltestünkben járunk-kelünk.
Nézzünk ezzel kapcsolatban pár alapfogalmat. 

Ezüstszál

Az ezüstszál fénypászma, amely a fizikai testünket köti össze az asztrális lényünkkel. Rendszerint a fizikai test homlokát kapcsolja össze asztrállényünk köldökével. Színe a fehértől a fényesig változik, elnevezése lehet kötél, fonal, lánc, füzér, zsinór, vezeték, szalag, érintkezés és mágneses szál. Egyiptom titkai című művében Paul Brunton „ezüstös fénycsíknak” nevezte. Ugyanitt később „titokzatos köldökzsinórként” emlegeti. Dr. A. S. Wiltse „pókhálófonálhoz” hasonlítja. Látnoki pályájának kezdetéről írt könyvében Vincent Turney ugyancsak a pókháló képet használja, amikor így ír: „nagyon hasonló a pók fonalához. Lilásrózsaszínnel futtatott ezüst, nyúlik és összehúzódik, mint a gumiszál”. Staveley Bulford, amint asztráltestében jócskán eltávolodott fizikai lényétől, úgy látta, „a fonal nagyon vékony fénysugár”. Az ezüstszál ruganyos, szinte a végtelenségig nyújtható.Mennél messzebbre utazik valaki a fizikai lényétől, annál vékonyabbá válik. Akik alaposan megvizsgálták, azt mondják, több, fonalszerűen egymásba fonódó pászma alkotja. Ezek az önálló fonatok két végükön szétnyílnak az erősebb rögzítés érdekében. Sokan erőtől és élettől duzzadó kötélnek látták az ezüstszálat.  Dr. Róbert Crookall egy fiatal afrikai benyomásait idézi, aki szerint kötele minden lüktetéskor „foszforeszkáló fényt” bocsátott ki. Nem számol be minden asztrálutazó ezüstszálról, ugyanis csak akkor vehető észre, ha az indulás pillanatában néz vissza az ember. Ám aki már egyszer is látta, mindig visszatekint rá útjának kezdetén. A másik lehetőség szerint az ezüstszál csak az összekapcsolódás képzetét kelti a két test között, és nem valóságos kötél. Ez megmagyarázná, miért látják egyesek, mások pedig miért nem.William Gerhardi számára az ezüstszál utazásának bizonyítéka volt. „Honnan tudhatnám, hogy nem álmodom csak az egészet?” – kérdezte magától, és azonnal válaszolt: „Nézz az utánad nyúló fényes kötélre!” Máskor így tudósított érzéseiről:„Azon tűnődtem, meghalhatok-e észrevétlenül? De… megfordultam, és a halvány, vékony ezüstszál még mindig ott volt.” Sokan úgy gondolják, amikor az ezüstszál eltörik vagy megszakad, meghal az ember. G. úr tanúja volt felesége halálának. A halál pillanatában – állította – energiapamacsokat látott, amelyek fokozatosan asztrális hasonmást formáltak, ami vízszintesen lebegett a felesége fizikai teste fölött. A kettőt „kötél” tartotta össze, amely „hirtelen elszakadt”. Dr. Burgess, aki szintén jelen volt az eseménynél, úgy tudja, „G. úr egyáltalán  nem járatos az okkult irodalomban”, és „határozottan félre kell utasítanunk annak a lehetőségét, hogy hallucinációjalett volna”.Nagynénje halálakor Dr. R. B. Houtnak is hasonló élményben volt része. Először nem látott mást, csupán egy „homályos, ködszerű szubsztancia elmosódott körvonalait”. A köd egyre sűrűsödött, ő pedig megdöbbenve tapasztalta egy határozott körvonal kirajzolódását. A köd emberi alakká formálódott, amely a test fölött vízszintesen néhány lábnyira terjedt ki. Amint ezt szemlélte, belső látásával a két testet összekötő ezüstös anyagot érzékelt. „Az első pillanatban tisztában voltam a jelentésével. Az »ezüstszál« összekötő kapocs a fizikai és a szellemi test között, ahogyan a köldökzsinór köti össze az anyát a magzatával.”Dr. Hout így írt: „A kötél vastag volt, talán egy hüvelyk (két és fél centiméter) átmérőjű. Színe áttetsző, ezüstösen ragyogó. Élettelinek látszott, energiától remegett.”Pulzáló fényt is látott áramlani benne. Az asztráltest minden lüktetéssel erősebb, a fizikai test gyengébb lett. Azután az ezüstös kötél szálai egyenként elpattantak, míg „az utolsó ezüstszál is elszakadt, és a szellemtest szabad lett”. 

Ancsa jósnő