Böséget igérő álmok

Az ember minden egyes éjjel álmodik. Sajnos, ahogyan a mendemonda tartja, reggel ébredés után tilos ablakra nézni, mert az kifejezetten azt jelenti, hogy az álmunkat el fogjuk felejteni. Érdemes megjegyezni, hogy mit álmodtunk, és amennyiben lehetőségünk van rá, jegyezzük meg az apróbb részleteket is, ugyanis minden kis apró dolognak lehet nagy jelentése.

Azok az emberek, akik figyelemmel követik az oldalamat, azok biztos vagyok benne, hogy egy idő után saját maguk is meg fogják tudni fejteni az álmukat.

Aki elhízással álmodik, vagy álmában főz, az anyagi bőséget ígér. Aki aranyhallal álmodik, annak is örömhírrel szolgálhatok, ugyanis a hal az anyagi bőség, gyarapodás szimbóluma.

Az olyan fészek, amelyben még a ki nem kelt fiókák vannak, szintén anyagi gyarapodást jelent, és a gyümölcsöző fa ugyancsak, főleg ha bő a termés, az álmodó is vastag pénztálcára számíthat.