Azt álmodtam…

Azt álmodtam, amit el szeretnék érni. Mindegy, hogy azt milyen módon teszem, hogyan tudnám megvalósítani. Amire sokat gondolok, amire vágyom. Na ez nem minden esetben igaz, de vannak olyan álmok, amik nem üzenet jelleggel jönnek az ember életébe, hanem csupán az miatt, mert nagyon sokat gondol az ember arra a dologra, arra a tárgyra, arra a személyre. Aggódás is vált ki olyan érzelmet, amely kapcsán az adott dolog vagy az adott fél megjelenhet az álmunkban. De ilyen a szeretet, a hiány, és a félelem is. Mondjuk, ha valamitől nagyon félünk, könnyen lehet vele vagy azzal kapcsolatban rémálmunk is. Mindig nagyon fontos azt is vizsgálni, hogy az ember egy adott álom időszakában milyen érzelmi energetikai síkon volt.