Az álomfejtés

Az álmok nyelve

Az álomnyelv célja, a szimbólumok megismerési és kiválogatási folyamatára való emlékezés. (Születésünkkor még minden szimbólumot ismerünk és értünk, csak elfelejtjük őket) 

Álomfejtés

Az álomfejtés során először azt a környezetet, helyzetet kell értelmezni, amelyben az álmodó él. Második lépésként a különféle álomképek, jelképrendszerek értelmezése szükséges, mivel rendszerint az álmokban célzásokról, hasonlatokról, rejtett utalásokról, asszociációkról van szó. Minden álom szimbólum több síkon értelmezhető. Van egy egyszerű, hagyományos megfejtése, van egy pszichológiai üzenete, és végül egy spirituális jelentése. Az álmodó fejlettségétől függ, hogy melyik értelmezést érzi igaznak, melyiket fogadja el.

Egy álom közvetlenül is kiválthat felismerést, megvilágosodást, de elképzelhető az is, hogy csupán a hagyományos értelmezését kell figyelembe vennünk. Lehetséges az is, hogy egy álomnak egyszerre több helyes megfejtése legyen, attól függően, hogy melyik síkon értelmezzük azt. Egy nehezen érthető álom esetében érdemes mindhárom síkú magyarázatot figyelembe venni, valamint sokat segíthet az álomról való beszélgetés egy baráttal, ismerőssel, aki kívülállóként talán olyan ötletekkel szolgál a megfejtéshez, amit önmagunknak talán nem merünk bevallani, ezért elnyomjuk, és nem is gondolunk rá. Az álomnyelv univerzális. Aki szeretné megfejteni álmait, önállóan is elindulhat ezen a felfedező úton. Amint kellő gyakorlatra tesz szert álmainak felvázolásában, az álmodó saját maga terapeutája lehet.